2011 augusztus 10. | Szerző: |

 Most hogy felvettek Közgázra, és hazajöttem Németországból, elkezdett körvonalazódni benne a jövőm képe. De el kell gondolkoznom róla , hogy én hogyan állok hozzá a dolgokhoz, mire van szükségem , hogy megálljam a helyem, vagy akár kitűnjek a többiek közül.
Én 20 évesen kezdem az egyetemet. 
Ezt 2 féle képpen lehet felfogni jelen esetben. Vagy pozitív vagy negatív. Értelemszerűen. Azt hiszem , hogy a 18-19 évesen , amikor az ötöd évet töltöttem a gimnáziumban mindenképpen az előnyömre írható, egy felsőfokú nyelvvizsgával ugyanis talán lehet valamit kezdeni. 19-20 évesen elvégzett okj-s képzéssel nem messzire kell menni, ez tény ugyebár 😀  De mégis egy hajszállal több leszek mint a többi közgáz diplomás, és ne felejtkezzünk el a überszinvonalas képzés mellett jelentős szabadidő szakadt a nyakamba, s ezeket az “unalmas” perceket munkával ütöttem el. Szóval hasznos és haszontalan sőt még nevetséges munkatpasztalatokkal gazdagodva, büszkén töltöttem ki az önéletrajzomat. Ami csak akkor tűnik gagyinak, ha 2x is alaposan átolvassuk.
Erről jut eszembe egy sztori:
-Egy jó nevű cégnél korábban diákmunkásként dolgoztam, három hónapot, majd kisebb kihagyás után egy részmunkaidő pozícióba jelentkeztem ugyan ahhoz a céghez.
A HR-es kisasszony lelkesen mutogatta, hogy hogy működik a beléptető rendszer, és hogyan használjam a vendégkártyámat, és merre található az iroda. Kicsit furcsán éreztem magam , hiszen az önéletrajzomban feltüntettem, hogy korábban dolgoztam már itt, és kis naivan azt hittem ezért is hívtak vissza, büszkén gondoltam , hogy nem volt hiába az egész. 
Aztán amikor már igazán kínosnak éreztem a szituációt, közöltem vele , hogy tudom , hogy mi hogy van , mert itt töltöttem 3 hónapot. (Lelkesen fogadta az ÚJ !! információt)
Az interjú kezdetén megkért, hogy meséljek úgy magamról, MINTHA nem olvasták volna az önéletrajzomat. 🙂 Nah az volt az a pillanat amikor már nem bírtam ki nevetés nélkül. (amúgy felvettek, de mivel a közgázra is, ezért nem tudtam elvállalni)

KELL tehát, hogy : – A gólyatáborban rengeteg ismerőst szerezzek, kapcsolatokat építsek
-Hogy közvetlen legyek és szimpatikus
-Hogy ne csak a kötelességeimnek tegyek eleget, hanem a lehetőségeimmel is éljek.
-Hogy gyakoroljam a németet.
-Hogy keressek valami munkát.
-Hogy motivált legyek.
-Hogy részt vegyek minél több dologban, és részese legyek a szak és egyetem eseményeinek.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!